Éjféli mise
A karácsonyi éjféli mise minden évben december 24-én pontban a nap végén várja a hívőket a templomokba, hogy az emberek együtt ünnepeljék meg a kereszténység egyik legnagyobb ünnepét, a kis Jézus megszületését. A hagyomány még ma is él, ugyanakkor már számtalan szokás lekopott az éjféli miséről.
Az éjféli mise szokása a Szent Földről származik, mégpedig Jeruzsálemből és Betlehemből, ahol a szent jászol fadarabjai körül egészen a IV. századtól kezdve minden évben megünnepelték a megváltó megszületését. Amikor a fajászol maradványai Rómába kerültek a Santa Maria Maggiore templomba az 500-as években, akkor itt is folytatták az éjféli mise szokását. Ez a szertartás volt tulajdonképpen az első szent mise a karácsony ünnepén, így nem csoda, hogy a keresztény egyház később hivatalosan is beépítette fontos szertartásai sorába. Már Szent Gergely is említi az éjféli misét, amely karácsony első napjának legkorábbi eseménye, bár eleinte nem csak a megváltó megszületését ünnepelték, hanem megemlékeztek Szent Anasztázia szűz vértanúról is, akit pont december 25-én égettek meg a hitéért. A Szent Anasztázia életét elmesélő ének egyébként még manapság is fel-felbukkan az éjféli misék második felében. A szűz gyógyszerekkel segítette keresztény bebörtönzött társait, és soha nem hálta el pogány férjével a házasságot, így végül a római patrícius családból származó lányt 200 másik szűzzel együtt Diokleciánusz császár megégettette.
Magához az éjféli miséhez rengeteg egyházi és világi szokás is kötődött a múlt századokban. Az egyik legfontosabb és leggyakoribb, amelyet még ma is ismerünk, a betlehemezés volt: ebben a lelkes amatőrök házról-házra járva eljátszották a kis Jézus születéstörténetét a három királyok legendájával és a pásztorok felbukkanásával együtt. Ez a pásztorjáték végül a XIX. század végén a lakásokból és házakból visszaszorult a templomok udvarára, sok helyen a misét megelőző állandó program lett. Mivel ezeknek a játékoknak állandó szereplői voltak az angyalok és a pásztorok, így sok vidéken máig angyalos vagy pásztoros misének nevezik a karácsonyi éjféli misét. A misét általában sötétben, világítás nélkül kezdték el és csak akkor gyújtották meg a templomban a gyertyákat, amikor megszületett a pásztorjátékban a kis Jézus, jelezve ezzel, hogy a világosságot hozó megváltó megérkezett.
Mivel az éjfél mindig is a nap legtitokzatosabb pillanatának számított, amikor a holt lelkek hazatérnek és kísértetek lepik el a földet, a néphiedelem számos egyéb jelentéssel és hagyománnyal is felruházta ezt a különleges karácsonyi pillanatot. A legismertebb talán a Luca-széke legendája, miszerint az advent alatt kifaragott fa sámliról pontban éjfélkor, a templomban megláthatóak a boszorkányok. A múlt századokban az emberek egyöntetűen úgy tartották, hogy az éjféli harangszóra a titkok megnyílnak, a jövő föltárul, a folyókban tej és méz folyik, az úrvacsora fölmutatáskor pedig a vizek borrá változnak és az állatok megszólalnak. Ehhez kapcsolódva a misét – különösen faluhelyen – számos vidám program kísérte: a csalfa legények diót és morzsát szórtak a karzatról a lentebb békésen imádkozók fejére, tintát töltöttek a szenteltvíz-tartóba, összekötötték az egymás mellett ülő lányok fonott haját. A lányok pedig friss vesszőt döntöttek a templom falához a megérkezéskor, s akinek egy ifjú elvitte a vesszőjét, az számíthatott arra, hogy a következő évben férjhez megy. Ezen kívül a hajadonok bekenték a nekik tetsző legények ruháját mézzel, mert úgy vélték, hogy akkor az a fiú epekedni fog utánuk.
Az éjféli mise egyébként igen népszerű volt, ahonnan még azok sem hiányoztak, akik egyébként nem jártak templomba. A karácsony nem múlhatott el a mise nélkül, mint ahogy az ünnepi lakomáknak is megvolt a maga szertartása. A jeles esemény előtt a szent estén különleges – ünnepi, de mégis böjtbe illő – vacsorát szolgáltak fel az asztalra hallal, zöldséglevessel és mákos tésztával, húst nem fogyasztottak. Mivel az éjféli mise lezárta a böjti időszakot is, onnan hazatérve a hívők nekiláthattak a jó előre elkészített, húsos töltött káposztának is.
