A költő  vagy latin eredetű szóval poéta olyan ember, akinek hivatása a költészettel való foglalkozás, költeményeket, verseket ír. A költő az irodalomnak azt az ágát műveli, amely a nyelv művészi módon megformált eszközeivel, verses alakban fejezi ki a költő tudatában tükröződő valóságot, a költő lelkében született gondolatokat, érzéseket ritmikusan rendezett szövegben közli a műve olvasójával. Ferencet is bizonyosan  az előbbi sorok vezették a versírásra. Mint bábonymegyeri lakos, egyre több saját művét ismerhetjük meg különböző rendezvényeken. Így fontosnak fontosnak tartjuk,  hogy ezeket a verseket egy csokorba rendezve is elérhető legyen mindenki számára. Ferencnek a versek íráshoz vezető életútját olvashatjuk alább saját tollából. Fogadjuk hát szeretettel írását és alább verseit.

“Már kis gyermekkoromban arról álmodoztam, hogy egyszer híres költő, poéta leszek. Ekkor szállt meg először az ihlet. Jöttek a gondolatok és szikráztak a fejemben a rímek. Ami megtetszett, arról verset szőttem. Középiskolásként versenyen is szerepeltem, ahol megkaptam az első elismeréseket. Egymás után írtam a költeményeket, amiket egy kis füzetkében jegyeztem le. Azóta sem tudom, hogy történhetett, de ezek a jegyzetek nyomtalanul eltűntek. Valakinek kölcsön adtam, ő pedig elfelejtette visszaadni. Sajnos azóta sem jöttem rá, hogy kinél maradt a füzetkém. A probléma az, hogy sosem tudtam megjegyezni a saját valami verseimet, ezért ezek a gyerekkori alkotások végleg elvesztek. Kivétel két vers a „Bábonymegyer közepében” és a „Szóda-óda”. Ezek megmaradtak abból az időszakomból. Ez a veszteség nagyon rosszul esett, ezért évekig-évtizedekig nem foglalkoztam a versírással. Pár évvel ezelőtt azonban valami megmagyarázhatatlan impulzus ért és ismét elkezdtem írni. Máig is úgy vagyok vele, ha felmerül olyan téma, ami felkelti érdeklődésemet és megérint, arról muszáj írnom. Ma már csak egy szórakozás számomra az írás és nem életcél. Boldog vagyok, ha sikerül magamat megértetni az olvasóimmal és ilyenkor azt érzem, hogy tényleg tettem valamit le az asztalra.”