Település történetünk

A mai község 1927-ben jött létre a korábbi Nagybábony és Koppánymegyer összevonásával, a lakók azonban még ma is bábonyinak vagy megyerinek nevezik magukat. A hajdani két települést csak néhány üresen álló házhely választja el, itt található a vasútállomás.  A Bábony személynévből, a Megyer törzsnévből eredeztethető.  Babunai Gergely comes fia és  Koppány nembeli rokonai egy udvarházban élhettek tovább Koppány veresége után, leszármazottai  az Ugron család tagjai.

A XIII-XIV. századi oklevelek szerint szőlőműveléssel, borászattal foglalkozó királyi szolgálónépek laktak  Bábonyban; a Kincses-hegy és a Beatrice  szőlő környékén. A korai Megyer a hajdani római út átkelőhelyénél és a közelében fekvő magasabb dombon lehetett, ahol a középkori templomot és temetőt felfedezték. A települést Megyer néven – 1193-ban –  a III. Béla által a székesfehérvári János-lovagoknak adott megerősítő oklevél említi. Eredetileg  királyi család birtoka volt; az 1237-40-ben készült összeírás szerint a pannonhalmi apátság lovasszolgái laktak itt tíz házban, öt ekére való közös földdel. Az 1332-37. évi tizedjegyzékben már plébániája is szerepelt.

1336-ban I. Károly részbirtokokat adományozott Ugali Pálnak, amelyek előtte Bábonyi Miklós és István tulajdonában voltak. 1403-ban Gordovai Fancs László kapott területet, 1428-ban pedig a székesfehérvári káptalan és a János-lovagok jussaként említik az oklevelek, majd 1429-től  már a veszprémi káptalan jogát is bejegyezték. 1448-ban Gordovai Fancs László fiai elzálogosították itteni javaikat Thuz Miklósnak.

A XIV. század második felében felemelkedő Ugali család Bábonyban is szerzett jó földet. Ugali Pál halála után Kővágóőrsi Kis György, majd Csapi András lett a földesúr, 1428-ban Rozgonyi Istvánné, Szentgyörgyi Cecília kapott itt a királytól hőstettéért részbirtokot. Több tulajdonosváltás után 1460-ban mindkét településen nagyobb birtokrész  ura lett Ugron Imre,  Megyeren Enyingi Török Péter nevét is őrzi a krónika. Virágzó szőlőművelési kultúra honosodott meg a vidéken.

Az 1563. évi török kincstári adólajstrom Bábonyt 9 házzal, Megyert  2 házzal jegyezte fel.  A török kiűzése után a Lengyel,  a Sallér, a Majthényi családok mellett köznemesek is birtokosok lettek Bábonyban, ahová a magyarok mellé tótokat telepítettek, akiknek szabad vallásgyakorlatot ígértek, s 1732-ben megalakult az evangélikus eklézsia. 1754-ben azonban Padányi Bíró Márton katolikus püspök parancsára elvették templomuk kulcsait és megfosztották őket iskolájuktól. Kilenc evangélikus család ezután elköltözött, s közel három évtized telt el, mikorra újból lehetett prédikátora, 1786-ra pedig temploma a településnek.

1852-ben megegyezéssel jutottak a jobbágyok földhöz.  Bábonyban és Megyeren is nagyszámú közbirtokos élt, ezért mindössze 20 jobbágytelket és 15 zsellértelket kellett megváltással átengedni. 1853-ban 850 fő volt Bábony lakossága, közülük 746 magyar, 14 német és 90 izraelita.  A zsidóság nagy aránya a kedvező letelepedési feltételeknek köszönhető, a lakosság befogadta őket. Megyer lélekszáma 517 fő volt ekkor: 480 magyar, 16 német és 21 izraelita.

A XIX. század második felében a betyárok tanyája lett a Kis-Koppány völgye. A bábonyi faluvégtől a Kási várig 5-6 méter mély vízfolyásokkal szabdalt, szinte áthatolhatatlan erdőség volt: Juhász András és Patkó Pista csapatának szolgált jó rejtekhelyül. Patkó és társai a zsandárokkal vívott tűzharcban estek el. Emléküket a nép körében a “Patkó fája” őrzi, és az a kopjafa, melyet az elmúlt évtizedben emeltek emléküknek. 1855-ben kolerajárvány tizedelte meg a lakosságot, 1860-ban pedig a fagy okozott hatalmas károkat  a gazdaságban. A századfordulóra Bábony lakossága 777 főre fogyott, Megyeré pedig 728 főre emelkedett. A koppánymegyeri úrilakot – amely ma általános iskola – Magyary-Kossa Sámuel és Antal Farkas építették.

1905-ben makadámút épült, melyen Darány-pusztánál csatlakozhattak  a Siófok-Szekszárd közötti főúthoz. 1906-ban megindult  a vasúti közlekedés is. 1907-ben mindkét település neve megváltozott, s ettől kezdve Nagybábony, illetve Koppánymegyer lett a használatos. A nagybábonyiak 1911-ben polgári olvasókört hoztak létre. A két településről 289 férfi harcolt az első világháború olasz és orosz hadszínterein. A földreform során 199 kh  szántóföldet és 14 kh házhelyet osztottak ki.

1927-ben Nagybábony és Koppánymegyer egyesítéséből alakult meg a mai Bábonymegyer. 1928 szeptember 22-én vihar tört a községre, s a falu közepén átfolyó megduzzadt patak szörnyű pusztítást végzett: házakat, hidakat sodort el, átmenetileg szünetelt a közlekedés is. Két év kellett az újjáépítéshez. 1929-30-ban megépítették a községházát, járdák készültek, fásították a falut. 1930-ban megszervezték a lövészegyletet,  öt évvel később a római katolikusok már létrehozták olvasókörüket. A tejszövetkezetből a megyeriek kiváltak, a 1940-ben külön tejszövetkezetet alakítottak. A második világháború után 271 földigénylő adott be kérelmet és 253 család kapott összesen 1349 kh területet. 1949-ben alakult meg és 1956-ig gazdálkodott a Dózsa, 1950-ben jött létre a Ságvári, s később a József Attila téesz. Az 1959-es újjáalakuláskor már egy szövetkezet szerveződött, amely Rudnay néven 1973-ig önállóan, majd a tabihoz kapcsolódva működött.

Fontos része a falu históriájának Rudnay Gyula festőművész ideköltözése,  akinek irányításával és közreműködésével készültek el a református templom freskói, valamint az evangélikus templom előtt álló világháborús emlékmű. Itt született egyik legismertebb festménye is, a Nagybábonyi utca, amellyel az országhatárokon túl is ismertté tette a somogyi falut. A festőművész  79 éves korában 1957. január 4-én hunyt el Budapesten. A nyolcvanas években Rudnay Gyula unokája, dr. Halasy Miklós visszavásárolta az államosított és tönkrement nagyapai házat. A rendbe hozatta az épületet, udvarán volt látható Andrássy Kurta János – Rudnay szobra , amit az örökösök a ház eladásakor 2017 eladtak és Jászberényben egy közparkba került elhelyezésre. Erről cikk itt elérhető.

Forrás: Somogy Megye Kézikönyve 1998. – Szerző: Bolevácz József, Izményi Éva

Bábonymegyer község címere

Bábonymegyer címere álló, csücskös talpú téglapajzs. Kék mezejében bal haránt ezüstpólya felfelé fordított vörös ecsettel megrakva, a pajzs jobb oldali részében a pólya közepénél, a választóvonalból kinövő helyzetben jobbra ágaskodó ezüstlovon bajuszos, kalapos, szembe néző betyár, az egész alak ezüst, kivéve nadrágját, mely fekete-ezüst csíkos, a betyár baljával ezüstkantárt, jobbjával ezüstpisztolyt tart, a pajzs bal oldali részében lebegő arany búzakéve aranykötéllel átkötve.Az ecset Rudnay Gyula, Kossuth-díjas festőművészt szimbolizálja. Az akkori Nagybábonyban lévő házában (ma Rudnay emlékház) sokat és szívesen tartózkodott és alkotott. A betyáralak Patkó Pista somogyi betyárt szimbolizálja, aki a néphagyomány szerint gyakran fordult meg a községben és a környező erdőkben. Itt fogták el, miután halálos sebet kapott, majd itt is temették el (kopjafa jelzi a sírját). A búzakéve az 1783-as pecséten is szerepel, a község mezőgazdasági jellegére utal.

Bábonymegyer címerének jelképhasználatáról szóló rendelete.